Lakásban vagy kertben, kis vagy nagytestűt?

Az ember által háziasított állatok közül minden kétséget kizáróan a kutya az, amely a legtökéletesebben alkalmazkodott gazdájának életformájához.

Mindenhova követte az embert világhódító útján, mellette volt szárazon és vízen, bejárta vele a sivatagokat s a sarkvidékeket, elkísérte még a világűrbe is! Nincs tehát semmi meglepő abban, hogy ma, amikor az emberiség jelentős része városokban éli életet, a kutyák nagy részének is a négy fal között van az otthona.

A városi embernek megvan az igénye arra, hogy megossza életterét ősrégi társával a kutyával, kapcsolatot tartva általa az egyre távolodó állatvilággal. A lakótelepek, belvárosi lakások eb sűrűsége ma már vetekszik a falvakéval vagy a kertvárosi villanegyedekével. Sokak szemében a kutya lakásban való tartása kegyetlenségnek, valóságos állatkínzásnak tűnik. Az igazság azonban az, hogy ezt a nézetet kizárólag olyan emberek vallják, akik sohasem tartottak kutyát lakásban, és még kevésbé foglalkoztak a kutya viselkedéstanának beható tanulmányozásával. Bármennyire meglepően hangzik is, a kutya természetes viselkedésformáinak valójában sokkal inkább megfelel a lakásban való élet, mint a kerti tartás látszólagos kényelme és szabadsága. A falkában élő ragadozók napjuk jelentős részét egymás társaságában, lusta heverészéssel töltik, s naponta csak néhány alkalommal – általában hajnalban és alkonyatkor – indulnak hosszú, közös portyára, mely végül az izmokat megmozgató, falkán belüli együttműködést igénylő „sportban”, a zsákmányejtésben teljesedik ki. A látszólagos "bezártság" (a szélsőségeget leszámítva) ellenére a lakásban tartott kutya életritmusa nagyon közel áll ehhez a természetes mintához: ideje legnagyobb részében békésen szunyókál gazdája lábainál, a napi többszöri séta során pedig éppúgy megvan a lehetőség az idegen szagokkal való ismerkedésre, a fajtársakkal való közös tevékenységre és az intenzív testmozgásra, mint a vadon élő farkasnak, ha vadászni indul. A napi séták mozgás, közösségbe járás, találkozás más kutyákkal, fajtársakkal, nagyon fontos a kutya számára, (itt nem 10-15 perces rövid, egészségügyi sétára gondolunk) ez kevés, ennek hiánya rossz esetben viselkedés zavarokat okozhat, kutyánk kezelhetetlenné válhat. Az ilyen kutyák általában, ha más kutyákkal vagy emberekkel találkoznak, akkor  agresszíven, támadólag lépnek fel.

A kertben tartott kutyát ezzel szemben többnyire nagyon ritkán vagy egyáltalán nem viszi sétálni senki, „hiszen ott van neki a kert”. Egész nap kénytelen nélkülözni a társaságot, idegen szagot ritkán, vagy sosem szimatolhat, új vadászterületeket sohasem deríthet fel, nincs kinek visszahoznia a labdát, s unalmas magányának egyhangúságát csak az töri meg, ha a kerítés mögül megugathat egy-egy arra vetődő járókelőt. A kertben tartott kutyát is szocializálni kell, a kertben nem fog viselkedés mintákkal találkozni csak a gazdájával. Tehát a kertben tartott kutyának ugyanolyan igénye van a közösségre, ill. a sétákra, mint a lakásban tartott kutyáknak.

A lakásban tartott kutya tehát egyáltalán nem szenved, feltéve persze, hogy gazdája nem él vissza négylábú barátjának kiszolgáltatottságával: nem hagyja túl sokáig magára, nem zárja be (vagy ki az életéből) erkélyre, gardróbba vagy előszobába, nem mulasztja el a rendszeres, napi többszöri sétáltatást és lehetőséget biztosít a testmozgásra. Hat-nyolc óra az az időtartam, amit a kutya napközben elvisel magára hagyva, anélkül hogy a dolgát elvégezhetné, s ezt is csak akkor, ha fokozatosan szoktatták hozzá. A rendszeres séta az embernek is jót tesz, de számára nem létszükséglet, a kutya számára viszont az. Aki nem képes elfogadni azt, hogy a kutyatartó napja sétával kezdődik és azzal is ér véget, az jobban teszi, ha nem kínozza sem magát, sem az állatot kényszerű együttéléssel! Aki ezt nem tudja vállalni, ne tartson kutyát!

Kutyánknak a lakásban nincs szüksége nagyobb mozgástérre, mint nekünk, de feltétlenül legyen egy méretének megfelelő fekhelye, kosara vagy pokróca. Fekhelye nyugodt legyen, már csak azért is, hogy a gazdája ágyának tulajdonjoga ne képezze vita tárgyát. Nem árt felkészülni arra sem, hogy a kutya jelenlétével a lakásban még a legalaposabb tisztasági rendszabályok betartása mellett is együtt jár némi por és elhullajtott szőr. A melegre érzékeny kutyák számára fontos, hogy legyen a lakásnak hűvösebb pontja, ahova nyáron vagy a fűtési szezonban visszahúzódhatnak. Az, hogy a lakásban csak kis testű kutyát lehet tartani, tévhit. A lakás nem arra való, hogy a kutya futkározzon benne, s a nagy kutya erre általában kísérletet sem tesz. Természetesen van néhány olyan nagyméretű eb, amelyeknek a számára már kényelmetlen a lakás, de nem az alapterülete, hanem a berendezése miatt. A bútorok elhelyezésénél ugyanis az ember a saját méreteit és mozgását veszi alapul. Az ember meghatározó mérete a magassága, a kutyáé viszont a hossza. A bernáthegyi, a dog, az írfarkas és más óriások marmagassága is legfeljebb 70-80 cm, lakásaink belmagasságának a felét sem használják ki, fordulósugaruk azonban lényegesen nagyobb, mint a miénk, ezért aztán ha meg akarnak fordulni egy fotel és egy asztal között, általában farolni kénytelenek. Megfelelő, szellős lakberendezéssel azonban számukra is kényelmessé tehető a falak közötti élet.

További cikkek a témában: